Bookbot

Jony Ive

Genius Behind Apples Greatest Products - International Edition

Hodnotenie knihy

Viac o knihe

Másnak lenni nagyon könnyű, de jobbnak lenni nagyon nehéz. Jony Ive Steve Jobs 1997-ben tért vissza az Apple élére, hogy megmentse a céget, amelyet ő alapított. Egyik este találkozott egy brit tervezővel, aki több száz rajzzal és prototípussal körülvéve még késő éjjel is a cég központjában szorgoskodott. És akkor Jobs rájött, hogy megtalálta azt a tehetséges embert, aki visszafordíthatja a céget a lejtőn. Ez a fiatal tervező Jony Ive volt. Jony és Jobs együttműködéséből kultikus műszaki eszközök születtek. Az iMac, az iPod, az iPad és az iPhone azon túl, hogy a világ egyik legértékesebb vállalatává tették az Apple-t, egész iparágakat újítottak meg, hűséges rajongókat toboroztak a cégnek, és egy nemzetközileg is sikeres és elismert márkát teremtettek meg. Mindeközben Jony Ive a világ vezető, technológiai innovátorává vált, számtalan dizájndíjat nyert, és kiérdemelte, hogy 2013-ban felkerüljön a Time magazin 100-as listájára, sőt még lovaggá is ütötték. De e diadalmas pályafutás ellenére vajmi keveset tudni erről a szemérmes és halk szavú varázslóról, akit Jobs szellemi társának tartott. Ebből a könyvből megismerjük az Apple innovációk valódi vezetőjének igaz történetét.

Nákup knihy

Jony Ive, Leander Kahney

Jazyk
Rok vydania
2013
product-detail.submit-box.info.binding
(mäkká),
Stav knihy
Dobrá
Cena
7,49 €

Platobné metódy

4,1
Veľmi dobrá
65 Hodnotenie

Tu nám chýba tvoja recenzia

Titul
Jony Ive
Podtitul
Genius Behind Apples Greatest Products - International Edition
Jazyk
anglicky
Vydavateľ
Portfolio
Rok vydania
2013
Väzba
mäkká
Počet strán
320
ISBN10
1591846757
ISBN13
9781591846758
Série
Prvé vydanie
2013
Pôvodný názov
Jony Ive: The Genius Behind Apple's Greatest Products
Hodnotenie
4,1 z 5
Anotácia