Parametre
- 247 stránok
- 9 hodin čítania
Viac o knihe
Paulo Coelho 1986-ban indult el a santiago de compostella-i zarándoklatra. „Azokban a napokban – vallja a szerző – spirituális érdeklődésem abból a meggyőződésből indult ki, miszerint léteznek titkok, rejtélyes utak, amelyeket néhányunk képes lehet megérteni és irányítani, annak ellenére, hogy mindez a legtöbb halandó számára nem sikerülne. Azt gondoltam, hogy ami elvezet az élet rejtélyeinek megismeréséhez, az csak komplikált, nehéz próbatétel lehet.” Ez az utazás valódi beavatássá vált, és Coelho minden addigi tudását megváltoztatta annak az egyszerű és természetes igazságnak a felismerése, miszerint „a Rendkívüli az Átlagemberek útján rejtezik”. Íróként annak szentelte magát – érthető és gördülékeny stílusában –, hogy feltárja lelkünk belső gazdagságát, és hogy mindannyian részesei lehessünk e felfedezésnek. Tehát A zarándoklat nagyon fontos szerepet tölt be a munkásságában. Nem csak azért, mert ez az első azon kiemelkedő könyvei között, ahová Az alkimista című művét is soroljuk, hanem mert teljes képet fest az olvasó számára Coelho emberi természetéről, filozófiájáról és lélektani kutatásának mélységéről.
Nákup knihy
A zarándoklat, Paulo Coelho
- Jazyk
- Rok vydania
- 2005
- product-detail.submit-box.info.binding
- (pevná),
- Stav knihy
- Veľmi dobrá
- Cena
- 3,59 €
Platobné metódy
Tu nám chýba tvoja recenzia
- Titul
- A zarándoklat
- Jazyk
- maďarsky
- Autori
- Paulo Coelho
- Rok vydania
- 2005
- Väzba
- pevná
- Počet strán
- 247
- ISBN10
- 9639261270
- ISBN13
- 9789639261273
- Série
- Štítky
- Ezoterika & Náboženstvo, Náboženské témy, Náboženstvo, Spiritualita, Ezoterika, Viera, Španielsko, Inšpirácia, Cesta, Denníky, Hľadanie samého seba, Cesta svätého Jakuba, Pútnici, Brazílska literatúra, Santiago de Compostela
- Prvé vydanie
- 1987
- Pôvodný názov
- O Diário de um Mago
- Hodnotenie
- 3,7 z 5
- Anotácia
- Paulo Coelho 1986-ban indult el a santiago de compostella-i zarándoklatra. „Azokban a napokban – vallja a szerző – spirituális érdeklődésem abból a meggyőződésből indult ki, miszerint léteznek titkok, rejtélyes utak, amelyeket néhányunk képes lehet megérteni és irányítani, annak ellenére, hogy mindez a legtöbb halandó számára nem sikerülne. Azt gondoltam, hogy ami elvezet az élet rejtélyeinek megismeréséhez, az csak komplikált, nehéz próbatétel lehet.” Ez az utazás valódi beavatássá vált, és Coelho minden addigi tudását megváltoztatta annak az egyszerű és természetes igazságnak a felismerése, miszerint „a Rendkívüli az Átlagemberek útján rejtezik”. Íróként annak szentelte magát – érthető és gördülékeny stílusában –, hogy feltárja lelkünk belső gazdagságát, és hogy mindannyian részesei lehessünk e felfedezésnek. Tehát A zarándoklat nagyon fontos szerepet tölt be a munkásságában. Nem csak azért, mert ez az első azon kiemelkedő könyvei között, ahová Az alkimista című művét is soroljuk, hanem mert teljes képet fest az olvasó számára Coelho emberi természetéről, filozófiájáról és lélektani kutatásának mélységéről.





