Miklós Vámos je maďarský spisovateľ, ktorý je známy ako prozaik, scenárista, prekladateľ a moderátor. Jeho rozsiahla tvorba zahŕňa viac ako tri desiatky kníh, ktoré čitateľov zaujmú svojim jedinečným štýlom a hĺbkou. Vámos sa vo svojej práci zameriava na rôznorodé témy a ponúka čitateľom pútavé príbehy.
Az én három fő tevékenységem ebben az életemben: Élek. Olvasok. Írok. Ez valamiféle fontossági sorrend is. Sok tapasztalatot, gondolatot, megfigyelést gyűjtöttem össze, amióta az aranyérmes tevékenységet folytatom. Ezeket próbálom közreadni most. Ugyanakkor tudhatni rólam, hogy soha nem veszem magam túl komolyan. Igyekszem kevesebbet sírni, mint írni. Valamint lehetőleg soha nem félni, inkább élni. Élni arany. Olvasni ezüst. Írni ötvözet.
Egy életen át írtam novellákat. Elméletem szerint a novella nem azonos az elbeszéléssel. Az elbeszélés olyan történet, amelyet a havilapokban adunk közre, terjedelme tizenötezer karakternél több, néha húsz- vagy akár harmincezer. Elég hosszú tehát. A novella viszont az, ami befér a hetilap egy teljes oldalára, tehát régi számolással kábé tíz flekk (ennyi nagy sorközzel telegépelt oldal). Ami ennél is rövidebb, az mi? A két háború közt tárcának hívták, ám az inkább egyfajta személyes újságcikk. Lehet-e novellát – történetet – írni még sokkal tömörebben, ha tetszik, töményebben? Kihívás. Én megpróbáltam, először szerkesztői kérésre, aztán már sportból, „odaülök, rövidülök” jeligére. A kötetben olyan vallomások találhatóak, amelyeket kicsit – vagy nagyon – szégyell az ember, s nem szívesen mesél el, még baráti vagy családi körben sem. (A fotóm is efféle.) Erőt kellett vennem magamon… értik. Erre utal a cím: töredelmes vallomás.
"A kisregény szerintem nem abban különbözik a nagytól, hogy rövidebb. Filmes hasonlattal előbbi kistotálokkal és közeliekkel operál, utóbbiból nem hiányozhat a nagytotál, a széles látószög, a tabló. Úgy is mondhatnám, hogy a kisregény emberközelibb ábrlázolásmódokkal él. Hosszú és kacskaringós életem során hét kisregényt írtam. (Eleddig.) Az "Ének évadában" megjelent három. Itt a többi négy. Emezekben az alvás közbeni és az éber álmok adják a vezérfonalat. Reális és szürreális vágyálmokkal tetézve. Ne tessék felébredni. TÖRTÉNETMESÉLÉS az én foglalkozásom, kedves barátaim, ez most már bátran kijelenthető. I AM STORY. Nem véletlen, hogy a pályámat novellistaként kezdtem s hiába kaptak a regényeim fényesebb reflektorfényt (jelzem, azokban is ezt teszem, csak nagyobb nekifutással és léptékkel), máig is az maradtam. Novellista. És, ugye, szépreményű.
Nők mozgatják a világot, kétlem, hogy ők a gyöngébb nem, inkább a szebb és jobb igen. A rossz általában férfiak műve, a jót majdnem mindig nőknek köszönhetjük. Ők szülnek valamennyiünket, ám amilyen balszerencsések, rendszerint ők is temetnek el. Asszonyi sors Magyarországon a múlt (XX.) században – hit, hazugság, hála, tisztelet, bizalom, remény, igazság, szerelem, derű. Göröngyös út az Én-től az Ő-ig.Úgy érzem, egyebek közt azért érdemes élni, hogy másokat megörökíthessünk, regényben, szoborban, képeken, vagy akár élőszóban. Magunk is megörökíttetünk, többszöröződik a ránk mért idő, ha továbbadjuk életünk hazugságait és igazságait. E könyvvel azt szeretném továbbadni, amit nőkről és nőktől tudok, térdet s fejet nékik hajtván, szívből, igazán.
Vámos Miklós úgy érezte, valakinek egyszer már meg kell írnia Amerikát, az Egyesült Államokat, that is, azt a ménkű nagy országot, egy ménkű nagy magyar regényben. Miután hosszan időzött odaát, 1990 nyarán már biztosra vette, hogy ő az a valaki. A New York-Budapest metró című könyv első kiadása három év múlva jelent meg. 2013-as sajtóhír, hogy egy ilyesféle (villám)gyorsvasút építését valóban tervezik kínai vállalkozók a következő tíz évben, ha elkészül, néhány óra lesz a menetidő Pekingből New Yorkba. Budapestre valószínűleg azért nem terveznek megállót, mert A New York-Budapest metró már létezik, s álmok évadján menetrendszerűen közlekedik. "Gyula Marton elpilledt a vonaton, behunyta a szemét. Azt álmodta, hogy a New York-Budapest metrón utazik. Két megálló volt az óceánban, a harmadik már Párizs, aztán München, készülődhetett, mert hét perc múlva Budapest következett. Marton azonban az utolsó pillanatban mégse szállt ki. Varsó. Kijev. Moszkva. Két viszonylag hosszú megálló: Novoszibirszk, Peking. Aztán Tokió, majd Honolulu, és máris újra Amerikába ért a metró: Los Angeles! kérem az ajtóknál vigyázni! Marton elmosolyodott. Imádta, hogy ennyire gyorsan és zökkenőmentesen száguldhat előre. Megint behunyta a szemét, így történt, hogy ezúttal New Yorkot szalasztotta el. Sebaj, legföljebb megyek még egy kört, gondolta. Bérlete volt."
Kedves Barátaim – Levél Vámos MiklóstólÁllítólag csak annak szólhatnak egy életre a barátságai, aki idejekorán meghal. Valóban? Engem – személyes érintettség okán – régóta izgat a kérdés. A szitakötő a barátság és a nemzedék regénye.Kérdés, mire jutott a múlt század közepén (1950, plusz-mínusz valamennyi) született generáció. Nyolc főhősöm (és néhány "kültag") a keményvonalas szocializmus éveiben volt gyerek. A puhább diktatúrában kamasz és ifjú felnőtt. Életük közepét találta telibe a rendszerváltozás. Már a (fapados) magyar kapitalizmusban is éltek huszonkét évet. Mire elég hat évtized? Mit értünk el, s miről maradtunk le? Mit tanultunk, s miből nem? Mit felejtettünk el, s mi vésődött belénk örökre? (Ha ugyan létezik olyasmi, hogy „örökre”.) Számba vehető a várható jövő is.Sok a szitakötő-zizegés ebben a regényben. És, az egyik szereplő szavait idézve: sok a férfisírás. De nem több, mint a közös nevetés.
