Napnyugati Őrjárat

Viac o knihe

E kötetből az olvasó nem az örökké felfedezőútra induló Márait ismerheti meg. Az író ezúttal olyan helyszínekre (Párizs és London) látogat el, ahol korábban, hosszabb-rövidebb ideig, járt már. Megkondultak a vészharangok Európa felett, elhangzott a figyelmeztető szó a „Nyugat alkonyáról”. Mindennek valóságáról személyesen akar meggyőződni az örök vándor Márai, ezért látogat el Párizsba és Londonba. Nem hagyományos útleírás ez, sokkal inkább személyes emlékek és megfigyelések ötvözete. Egykori szállodák, vendéglők, a franciák és angolok elgondolkodtatóan különc szokásai finom iróniával szövik át a kötetet. Az író nem kirándulni, hanem őrjáratra indult, mert érzi, utoljára ül vonatra: elkerülhetetlennek látszik az újabb világégés, a háború. A könyv látlelet a háború előtti utolsó pillanatokban, s a vizitáló „orvos” reménykedik, hogy a „beteg” csak gyengélkedik. Itt is és most is a műveltségben látja az egyetlen megoldást: „...egy kultúrát a végső pillanatban nem a légelhárító ágyúk védenek meg, hanem az emberi műveltség lelkiismerete.” A kötet 1936-ban jelent meg először, s három év múlva a légelhárító ágyúk jutottak főszerephez. Egy író feladata viszont nem lehet más, mint amit őrjárata egyik befejező gondolataként mond el: „...adj hírt, hogy élnek még Napnyugaton emberek, akik nem tudnak másként lélegezni, csak a szabadság levegőjében.”