Béla Hamvas bol maďarský spisovateľ a esejista, ktorého dielo sa vyznačuje hlbokým záujmom o filozofiu, spiritualitu a hľadanie zmyslu života. Jeho eseje často skúmajú vzťah medzi človekom a svetom, zaoberajú sa témami ako vedomie, dejiny a ľudská existencia. Hamvasova tvorba, hoci bola počas komunizmu potláčaná, dnes predstavuje významný prínos k maďarskej literatúre a mysleniu. Jeho štýl je meditatívny a introspektívny, vyzýva čitateľov k zamysleniu sa nad základnými otázkami bytia. Z jeho diela vyžaruje snaha o syntézu starovekej múdrosti a moderného myslenia, hľadajúc univerzálne pravdy naprieč kultúrami a epochami.
Esej maďarského filozofa a prozaika Bélu Hamvasa o víne ako nadprirodzenom médiu, o viniči a víne ako súčasti prírody a o rituáloch pitia vína. Text skoncipoval v roku 1943 a do príťažlivej eseje prepísal v lete 1945 v Balatonskom Berinčoku. Vyše 40 rokov kniha kolovala v rukopise. V roku 1988 jej vydanie doslova uchvátilo maďarských čitateľov. Hedonista Béla Hamvas nás oboznamuje s dejinami a reáliami stredoeurópskej oblasti vína.
Kratšie filozofické texty maďarského spisovateľa a filozofa. V humorom okorenených reflexiách sa zameriava na rôzne duchovné, spoločenské a estetické témy. Uvažuje o priateľstve, o význame klauna v umeleckých dielach, ale aj o poetike Williama Wordswortha či významných sakrálnych dielach ľudstva ako je napríklad Stonehenge. Titulný, najrozsiahlejší text možno považovať za akýsi autoportrét či prierez životnou i spirituálnou múdrosťou (a skúsenosťou) tohto na dlhé roky umlčaného autora.
A Patmosz esszégyűjteménye Hamvas Béla időskori, végsőkig letisztult szemléletének foglalata, amelyet „segédmunkási-raktárosi száműzetése” alatt vetett papírra 1958-64 között, s amelynek átfogó gondolati ívében olyan témákat szólaltatott meg kristályos világossággal, mint az idill és létrontás, moralitás és művészet, az egyszerűség, a kezdet, a tiszta élet lehetősége, vagy épp a szellemi megvalósulás legintenzívebb kérdései.
A Patmosz esszégyűjteménye Hamvas Béla időskori, végsőkig letisztult szemléletének foglalata, amelyet „segédmunkási-raktárosi száműzetése” alatt vetett papírra 1958-64 között, s amelynek átfogó gondolati ívében olyan témákat szólaltatott meg kristályos világossággal, mint az idill és létrontás, moralitás és művészet, az egyszerűség, a kezdet, a tiszta élet lehetősége, vagy épp a szellemi megvalósulás legintenzívebb kérdései.
Werke aus den späten Lebensphasen strahlen eine eigenartige Schönheit aus. Béla Hamvas sieht die Ursache für diese Schönheit in einer besonderen Form der Melancholie, die er als den »letzten Segen im Leben eines Menschen« bezeichnet. Béla Hamvas, der heute in Ungarn meist gelesene Autor, öffnet in diesem literarisch wie gedanklich bestechenden Essay die Augen für die »rätselhafte Analogie der Spätwerke«: »In den Alterswerken erzählen Metaphysik und Malerei, Dichtung, Drama und Musik unabhängig von Sprache, Epoche, Nation und Zeit von ein und derselben Welt.« Mit Hamvas findet der Leser Zugang zu dieser Welt, dem »intensivsten Ort des ganzen Daseins«.
A jelen kötetben Hamvas Béla Az öt géniusz címen 1959-ben „gyökeresen átdolgozott” munkájának közel húsz évvel korábbi, mindeddig kiadatlan első változatát, Az öt Géniusz földje című írását adjuk közre. Műve megírásának körülményeiről Hamvas Béla 1940. december 13-án Gulyás Pálnak írott levelében a következőképp fogalmaz: „Kedves Barátom, – még csak néhány órája, hogy letettem a tollat, több mint egy hónapig tartó munkát ma délelőtt befejeztem. […] Elég nehéz volt öt hónapi katonáskodás után, elpuhulva, ismét e veszélyes és halálos mezőkre lépni, ahol mi járunk. Két hétnél hosszabb ideig kínlódtam. Aztán megindult, és az utolsó tíz nap olyan voltam, mint az őrült.” Tanulmányának számos gondolata már a ’30-as évek elejétől publikált magyar vonatkozású recenziói között megjelenik, de rendre felmerül olyan nagyobb lélegzetű munkáiban is, mint A magyar Hyperion, a Bizánc vagy a Bakony című írása. A magyar sors…
