Bookbot

A szilmarilok

Hodnotenie knihy

4,0(246414)Ohodnotiť

Viac o knihe

A Gyűrűk Urának rajongói most megismerkedhetnek az előtörténettel – ám akik amazt még nem olvasták (vannak-e ilyenek?), azok is kellemes, gyönyörű mesét vehetnek a kezükbe. A kötet első és második része („Ainulindale” és „Valaquenta”) a tolkieni rege őskoráról, a világ teremtéséről és az istenekről szól. A három szilmaril Feanor, a tünde kovács műve, bennük fénylik Valinor, az istenek hazája két sugárzó fájának világa. Morgoth, a Sötét Úr azonban elragadja őket, és ezzel kitör a háborúság közte és a tündék között. Egy szilmarilt sikerül visszaszerezni a szerelem hatalma által – s végül, az utolsó csata után, melyet az istenek oldalán vív tünde és ember a sötétség erői ellen, mindhárom szilmaril a helyére kerül: egyből csillag lesz az űrben, egy a tengerbe hull, egy a tűzbe. A harmadik rész, az „Akallabêth” pedig a másodkor története, Númenor tündökléséé és bukásáé. A szilmarilok tartalmazza mindazon meséket és mondákat, melyekre oly sokszor hivatkoznak A Gyűrűk Urában, például Berenét és Lúthienét. Akik Tolkien világát megszerették, vagy éppen most pillantanak bele először, ebben a műben sem fognak csalódni.

Nákup knihy

A szilmarilok, J. R. R. Tolkien

Jazyk
Rok vydania
2001
product-detail.submit-box.info.binding
(pevná)
Akonáhle sa objaví, pošleme e-mail.

Platobné metódy

4,0
Veľmi dobrá
246414 Hodnotenie
Silvia O.

Náročné čítanie, ale stálo za to.

Ladislav B.

Klasický Tolkien. Kto má rád jeho diela, túto knihu nemôže vynechať.

Hana H.

J.R.R. Tolkien, to jsou všechno výborné knihy. Když se k tomu přidá úžasný překlad a nádherné ilustrace nelze takovou knihu nemít v knihovně