Viac o knihe
Ott állt, komoran, mozdulatlanul, egy tekintetbe és egy gondolatba merülve. Párizs minden része a lába alatt hevert, az épületek ezer nyílvesszőjével és a puha dombok körkörös horizontjával, a folyóval, amely a hidak alatt kanyarog, és a néppel, amely az utcákon hullámzik, a füstfelhőkkel, valamint a tetők hegyvonulatával, amely Notre-Dame-ot szorosan öleli. De ebben a városban az archidiakónus csak egy pontot nézett a kövezeten: a Parvis teret; a tömegben pedig csak egy alakot: a cigánylányt. Nehéz lett volna megmondani, milyen természetű ez a tekintet, és honnan származik az a láng, amely belőle sugárzott. Ez egy rögzített nézés volt, mégis tele zavarral és zűrzavarral. A teste mély mozdulatlanságában, amelyet csak időnként rázott meg egy gépies borzongás, mint egy fa a szélben, és a könyöke merevségében, amely keményebb volt a támaszkodó korlátnál, valamint a megkövesedett mosolyban, amely az arcát torzította, úgy tűnt, hogy Claude Frollo-ban már csak a szemek élnek.
Nákup knihy
A parizsi Notre-Dame 1482, Victor Hugo
- Jazyk
- Rok vydania
- 1986
- product-detail.submit-box.info.binding
- (pevná)
Platobné metódy
Nikto zatiaľ neohodnotil.
- Jazyk
- maďarsky
- Autori
- Victor Hugo
- Rok vydania
- 1986
- Väzba
- pevná
- Počet strán
- 564
- ISBN10
- 9630730715
- ISBN13
- 9789630730716
- Série
- Štítky
- Beletria, Historické romány
- Anotácia
- Ott állt, komoran, mozdulatlanul, egy tekintetbe és egy gondolatba merülve. Párizs minden része a lába alatt hevert, az épületek ezer nyílvesszőjével és a puha dombok körkörös horizontjával, a folyóval, amely a hidak alatt kanyarog, és a néppel, amely az utcákon hullámzik, a füstfelhőkkel, valamint a tetők hegyvonulatával, amely Notre-Dame-ot szorosan öleli. De ebben a városban az archidiakónus csak egy pontot nézett a kövezeten: a Parvis teret; a tömegben pedig csak egy alakot: a cigánylányt. Nehéz lett volna megmondani, milyen természetű ez a tekintet, és honnan származik az a láng, amely belőle sugárzott. Ez egy rögzített nézés volt, mégis tele zavarral és zűrzavarral. A teste mély mozdulatlanságában, amelyet csak időnként rázott meg egy gépies borzongás, mint egy fa a szélben, és a könyöke merevségében, amely keményebb volt a támaszkodó korlátnál, valamint a megkövesedett mosolyban, amely az arcát torzította, úgy tűnt, hogy Claude Frollo-ban már csak a szemek élnek.